



Rendezvény/Esküvőszervezés
Rendezvények szervezése
A DRM Hungary Kft ügyvezetőjeként az én történetem még a 80-as években kezdődött amikor a tanulmányaim után a könyvtári pályára készültem. De könyvtárból levéltár lett.
Több évnyi levéltári munka után átkerültem a multik világába. Egy szállítmányozási cég teljes iratkezelési feladatának megszervezése és működtetése volt a feladatom. Nagyon jól sikerült megoldanom a feladatot, szerettem is a munkám, de egy idő után többre vágytam. Így a világ legmeghatározóbb dokumentumkezelési vállalatánál 9 éven keresztül szerveztem iratkezelési projekteket.
A megbízóink óriási nagyvállalatoktól az egészen kis vállalkozásokig sokfélék voltak, az ügyfeleink dokumentumkezelési problémáinak a megoldásán dolgoztam, melynek keretében optimális folyamatokat vezettem be, milliós nagyságrendű költségeket takarítottunk meg egy-egy nagyobb projekt kapcsán és kitanultam a dokumentumkezelés minden csínját-bínját. Láttam mekkora károkat szenvednek el profi cégek is, ha félvállról veszik a “rend a lelke mindennek” régi magyar igazságot és megtapasztaltam, hogy micsoda felszabadult érzést él át egy cégvezető, amikor a “papírmunka” terhe lekerül a válláról úgy, hogy mellette biztonságban érzi magát, nyugodtan alhat.
A bemutatkozás részeként
Az elmúlt 20 év során az üzleti világ szinte minden területén végeztünk szolgáltatást.
A teljesség igénye nélkül néhány terület:
- Nemzetközi pénzintézeti csoportok, bankok, biztosítók, lízing és követeléskezelő cégek
- Ügyvédi irodák
- Nemzetközi szállítmányozási cégek
- Nemzetközi olajipari cégek
- Nemzetközi mobil távközlési cégek
- Gyógyszeripari vállalatok
- Energiaszolgáltató cégek
- Állami szakhatóságok
- Továbbá kis és közepes vállalatok kereskedelmi területekről, termelési és szolgáltató cégek.
A feladatok között volt: kiszervezett irattár üzemeltetések, iratrendezések, iratselejtezések, tömeges digitalizálások, adatrögzítési, valamint szakértői munkák (iratkezelési szabályzat, irattári terv, átvilágítás).
Magát a céget 2013-ban hoztuk létre. A cég alapvető célja minőségi szolgáltatás nyújtása a dokumentumkezelés minden területén. Cégünk a megrendelő egyedi igényeit maximálisan figyelembe véve kínálja a szolgáltatásait. Törekszünk arra, hogy a törvényi szabályozásnak és a modern kor követelményeinek megfelelően az iratkezelésben magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk az ügyfeleinknek. A munkánk mércéje az ügyfeleink elégedettsége.
A főtevékenységi körünk az Ügyfeleink megbízása alapján végzett papíralapú iratkezelés a megbízóink telephelyén vagy saját telepünkön. Igény esetén akár teljes körű iratkezelési szolgáltatást nyújtunk vagy rész feladatok elvégzését vállaljuk. Ügyfeleink számára rugalmas, költséghatékony szolgáltatásokat biztosítunk.
Az elmúlt 9 évben referenciáink között szerepel nagyvállalat, állami intézmény és kis-és közép vállalkozás is, akik különböző dokumentumkezelési problémával keresett meg bennünket és amelyre megoldást tudtunk biztosítani.
A kereskedelmi divíziónk cégünk másik tevékenységi területe. Itt webáruház üzemeltetése keretében a munkavégzéshez szükséges eszközöket és termékeket biztosítunk akár otthoni munkavégzéshez akár az irodai vagy munkahelyi környezetben legyen rá szükség.
Itt gondoskodunk például az iratkezeléshez szükséges archiváló dobozok és egyéb irodai eszközökről. www.docushop.hu
Cégünk 2019-ben kezdte meg az ügyfél adatbázis kezelést illetve annak összeállítását. Elsőkörben az euinfoportal oldalon keresztül majd pedig ezt lecserélve a www.globaltouristguides.com oldalon.
DRM Hungary Kft
Címünk: 1174 Budapest, Kvasz András u 14. 1/5.
Központi tel: +36-70-7037788
Adószám: 24221540-2-42
Web: www.drm-hungary.hu
Email: info@drm-hungary.hu
Ha szükség van további információra vagy hogyan kell egy iratkezelési folyamatot felépíteni akkor kattintson ide és vegye fel a kapcsolatot velünk az oldalakon található linkek egyikén, és mi rövidesen keresni fogjuk!
RECORDS MANAGEMENT
DIRECTORY
ONLINE SHOP
Küldetésünk
Elkötelezettek vagyunk hogy átfogó megoldásainkkal segítsük:
- A vállalkozásokat a biztonság javításában
- A jogszabályi megfelelés elérésében
- A hosszú távú dokumentumkezelési költségek megtakarításában
- A pontos és hatékony iratkezelésben